2015.10.04. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra meghallgathatja Batár Péterrel, a zselízi gyülekezet fiatal presbiterével készített beszélgetésünket.
Szeptember utolsó hétvégéjén Balazséron került megrendezésre az első Kárpátaljai Magyar Diáktábor, a kárpátaljai magyar diákszövetségek közös munkájának eredményeként. A programokon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Ungvári Egyetem hallgatói vettek részt. Az eseményre mindkét intézmény magával hozta saját hagyományit és közös új hagyományokat teremtve vezették be az első éveseket a kárpátaljai magyar diákéletbe. Riporter: Lőrincz Róbert.
Dolgozni csak pontosan és szépen, mondja a költő, s tegyük hozzá, szívvel-lélekkel érdemes. Batár Péter mentős, a zselízi gyülekezet presbitere, egyházmegyei tanácstag, a Csemadok Zselízi Szervezetének elnöke. Minden munkáját szívvel-lélekkel és pontosan, szépen végzi. Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk vele beszélget a zselízi gyülekezet és a kaposvári gyülekezet kapcsolatáról abból az apropóból, hogy nemrég a zselíziek két ízben is Kaposvárott jártak, először önkéntes munkát végezni az iskola épületén, azután pedig a tanévnyitón, és sok másról is hallunk még a beszélgetésben.
Szeptember 25-én, pénteken rendezték meg az első Kutak Éjszakáját Beregszászban. Az eseményt a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata és a Rákóczi Főiskola Kémia és Biológia Tanszék közösen szervezték. Az éjszaka programjairól Molnár Attilával, a Szakkollégium HÖK elnökével, Nagy Gabriella beszélget.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság egy szeptember 23-ai sajtótájékoztató keretében ismertette a 24. Közgazdász vándorgyűlés programját és előadóit. A következőkben Csatlós Pál az Romániai Magyar Közgazdász Társaság alelnöke beszél az idei előadássorozatról.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





