2015.10.08. Határtalan

A Határtalan mai adásában a zselízi gyülekezet gyülekezeti napjáról, tanévnyitóról, a gyülekezetben végzett gyermekmunkáról hallhatnak beszélgetést Révész Tibor zselízi lelkipásztorral.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Debrecenből érkezett Szegedre a Honvéd téri református gyülekezet hatodéves teológusa. Simon Döme András a fiatalokkal szeretne foglalkozni. Hitoktató feleségével közösen tartanak ifiket a gyülekezetben, és számos hittanórát is a városban. A fiatal lelkész sportol is: a hegyi kerékpározást kedveli, amelyet sportszerűen űz, már több országos dobogós helyezést ért el. Hegedűs Márk riportja.

Lukács Csaba és Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét láthatta a nagyérdemű vasárnap délután a filmtettfeszten. A film az elgondolkodtató Barabási Albert László világhírű tudós, és Kolumbán Gábor, a kárpát-medence szerte ismert bivalytenyésztő és egyetemi oktató nem mindennapi történetét dolgozza fel. Egyikük igazi posztmodern felfedező módjára, a tudomány számára szűz területeket tár fel – az egész emberiség hasznára és épülésére –, a másik a hagyományt építi át a múltból a jövőbe, hogy példát és utat mutasson a kiútkereséssel bajlódó szűkebb közössége számára. A filmről a vetítést követően Lukács Csaba szerkesztőt kérdeztük. A riporter: Mihály Noémi.

Október hatodikán magyar közösségek sorai szerte a világban megemlékeznek az 1848-'49-es forradalom és szabadságharc mártírjairól. Nem volt ez másként idén sem. Kárpátalján számos helyszínen szerveztek megemlékezéseket a 13 aradi vértanú tiszteletére. Kollégánk a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában járt, ahol a nyolcadik és kilencedik osztályos tanulók emlékeztek a forradalom mártírjaira...

A zselízi templom a város közepén található. Udvarán vidám hangok hallatszottak, amikor szeptember eleji hétvégén gyülekezeti napra sereglettek össze kicsik-és nagyok. A kicsik afféle rendhagyó tanévnyitóra, a többiek az ige hallgatására és egy együtt töltött délutánra, szeretetvendégségre, közös főzésre. Az alkalomról a gyülekezet lelkipásztora, Révész Tibor beszél felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika mikrofonja előtt.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...