2015.10.09. Határtalan

A Határtalan mai adásában Magyarország, Kárpátalja és Erdély református híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Lemezbemutatóval egybekötött protestáns napi ünnepi hangversenyt tartott a Gárdonyi Zoltán református együttes Szekszárdon október első hétvégéjén. kórus repertoárján a zsoltárfeldolgozások, halleluja énekek mellett a kórusirodalom klasszikusainak, kortárs zeneszerzőinek a művei szerepelnek. A szekszárdi koncert után Lemle Zoltán református lelkipásztorral, a kórus alapítójával beszélgetett Fekete Zsuzsa.

Október nyolcadikán Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzatának delegációját fogadták a helyiek Beregsomban és Csonkapapiban. A két település mellett a Beregszászi 6. számú Általános Iskola is részesült az önkormányzat és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásában. Korábban jelentős összeget juttattak el az említett helyekre, melyből különböző formában nyújtottak segítséget a két településnek és az iskolának.  Most pedig ruhaadománnyal érkeztek Kárpátaljára, és egyben közösen avatták fel Beregsom és Csonkapapi községek iskoláinak falain a köszönetet jelképező emléktáblákat. A helyszínen kollégánk is jelen volt, aki elsőként Németh Szilárd országgyűlési képviselővel beszélgetett...

Első alkalommal szerveznek erdélyi magyar középiskolás diákok számára sportolimpiát október 16-a és 19-e között, amelynek fővédnöke a kolozsvári születésű Károlyi Béla, az Amerikai egyesült Államok nemzeti tornacsapatának vezetője lesz. A sportolimpia hátteréről, jelentőségéről Grabán Zsolt főszervezőt kérdezzük. Riporter: Mihály Noémi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...