2015.10.15. Határtalan
A Határtalan mai adásában Magyarország, Kárpátalja és Erdély híreiből válogattunk.
A gyülekezeti ház megújulásáért tartottak hálaadó istentiszteletet vasárnap Hernádvécsén. Az épületet pályázati támogatásból tették rendbe, belül iroda helyiséget, könyvtárat és közösségi teret alakítottak ki. A létesítmény Többfunkciós Szolgáltató Térként áll a gyülekezet és a település rendelkezésére. A részletek felől Kojsza Péter érdeklődött Szanyi Bertalan református lelkipásztornál.
A nyelvtudás mindig is fontos volt, viszont kiemelt prioritást élvez a mai világban. Október harmadikán került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központ által meghirdetett nyelvtanfolyamok és egyben a központi független tesztvizsgák előkészítő tanfolyamainak megnyitójára. Az új tanévvel kapcsolatban a központ vezetőjét, Váradi Natáliát kérdezzük...
Hatodik alkalommal szervezik meg a Bölcs diákok országos vetélkedőt a középiskolások számára, idén a megmérettetés keretében a honismeretre fektetnek nagyobb hangsúlyt. Ezt jelzi a vetélkedő „Szeretem, hogy magyar vagyok” címe is. Az október 26-án kezdődő verseny győztesei egy élménytáborban vehetnek részt.Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





