2015.10.16. Határtalan
A Határtalan mai adásában Mészáros Ottó, Ipolypásztó polgármestere nyilatkozik arról, hogyan lehet egy falunap közösségformáló erő.
„Szívvel lélekkel az emberért” – ezzel a címmel érkezett idén Debrecenbe a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának konferenciája. A résztvevők között több 100 olyan szakember, orvos adott elő, akiknek egymás hite és gazdag üzenete által épülve továbbnövekedhetnek Jézusban és az Ő megismerésében. Kiss Katalin Kecskeméten házi gyermekorvosként dolgozik, és már 4. éve a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának vezetőjeként munkálkodik. A hétvégi konferencia céljairól, és társaságuk jellemzőiről beszélt. A riporter Nemesszeghy Dániel.
458 éves Kolozsvári Református Kollégium és 25 éve indult újra . Erre emlékeztek 2015 október 10-én és 11-én tanárok, diákok, egyházi főméltóságok, valamint az iskola támogatói a kolozsvári Farkas utcai Református templomban. Az eseménnyel kapcsolatosan Kovács Tibor iskolalelkészt Szecsődi Árpád kérdezte.
1993-ban tették le az épület alapkövét, majd két év múlva át is adták azt és beköltözhettek az első gyermekek a nagydobronyi gyermekotthonba. Ahol egészséges és sérült lányok együtt nevelkednek. A kezdetekről Katkó László igazgatóurat kérdeztük, majd Katona Viktória, lelkésznővel beszélgettünk a lányok mindennnapjairól. Riporte: Nagy Gabriella.
Ipolypásztó község a hétvégén ünnepelte a falu első írásos emlékének 880. évfordulóját. Erről az ünnepségről, mely a 880 éves pelikán címet kapta, kérdezi felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika, Ipolypásztó polgármesterét, Mészáros Ottót.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





