2015.10.23. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Mit adott a reformáció Európának és a nagyvilágnak? – erre a kérdésre próbált feleletet adni az a konferencia, amelyet a Protestáns Újságírók Szövetsége szervezett a reformáció ötszázadik évfordulójának ünnepére készülve. Hafenscher Károllyal, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosával Fekete Zsuzsa beszélgetett.

Október 24-én ismét útnak indultak a természetbarátok a beregszászi református gyülekezetből. A honismereti természetjáró kirándulások nem ritkák a közösségben. Ezúttal a Máramarosi-havasokat vette célba a csapat. Még az indulás előtt Horkay Sámuellel beszélgettünk, aki a gyülekezet volt presbitere, ismert idegenvezető itt Kárpátalján és egyben a jelenlegi kirándulás ötletadója és vezetője is. Riporter: Nagy Gabriella.

Véget ért az  I. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia, amely hétfő délután a kosárlabdával zárult. A diákok 11 megye 27 középiskolájából érkeztek a rendezvényre, és összesen 5 sportágban, valamint különböző versenyszámokban mérhették össze a tudásukat. A 3 napos sporteseményről Szabó Anita készített összeállítást.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...