2015.10.27. Határtalan
A Határtalan mai adásában mikrofonunkkal Újlótra látogattunk, ahol a Bari Református Egyházmegye első ízben szervezett énekversenyt.
Bibliai nevek és fogalmak szótára címmel mutatták be a Sárospataki Irodalmi Olvasókörben Bojtor István legújabb könyvét, melyet Kováts Dániel nyugalmazott főiskolai tanár, művelődéstörténész szerkesztett. A bemutatón Jászter Beáta készített összefoglalót, melynek első felét tegnap hallhatták, most folytatjuk a beszélgetést.
Idén a tízedik, azaz jubileumi konferenciát szervezett meg a 20+ közösség. Az október 23-25 között megtartott előadássorozat témája az Istenarcok Ember Harcok címet kapta. A konferencia után, a főszervezővel Simon Jánossal, kollégánk Szegedi Csaba beszélgetett.
Október 18-án immáron harmadik alkalommal szerveztek Bethlen napot Huszton. A Program szervezője a ProCultura Subcarpathica civil Szervezet volt. A rendezvényről Kudlotyák Krisztinával a szervezet igazgatójával kollégánk, Nagy Gabriella beszélgetett…
A Barsi Református Egyházmegye első ízben rendezett énekversenyt, ahol öt kategóriában lehetett nevezni a megadott zsoltárok, dicséretek és egy szabadon választott ifjúsági énekkel. A versenyről, a versenyzőkről, a zsűriről, a gyülekezet hozzáállásáról Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk faggatta a házigazda újlóti gyülekezet lelkészét, Sándor Veronikát.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





