2015.10.29. Határtalan

A határtalan mai adásában mikrofonunkkal a megyercsi csendesnapokra látogattunk ahol az alternatív gyógymódokról dr. Erdélyi Judittal, budapesti kardiológussal, református presbiterrel rögzítettünk beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A következő beszélgetésünk egyik aktualitása az, hogy nemrég újították fel a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának Szabó Magda Szobáját. Fekete Ágnes a 86 éves Kállay Ferencné Tóth Eglantine Krisztinát, "Tubi nénit" kérdezte debreceni, gyerekkori emlékeiről.

Nemrégiben kezdte meg munkáját az EVA projekt Beregszászban, melynek célja iskoláskorú fiatalok képzése, felzárkóztatása. Október 27. és 28. között zajlottak az első foglalkozások a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskolában. Kollégánk a helyszínen járt és a program céljáról beszélgetett Maksai Attila református ifjúsági lelkésszel, a program koordinátorával. Riporter: Nagy Gabriella.

A megyercsi gyülekezetben csendesnapokat szerveztek, ahol korunk két égető témakörében – a természetgyógyászat valamint a stressz – voltak alőadások dr. Erdélyi Judit budapesti kardiológus tolmácsolásában. Az előadások kapcsán az alternatív gyógymódokkal kapcsolatban Sasák Attila felvidéki önkéntes munkatársunk beszélgetett az előadóval.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...