2015.11.02. Határtalan

A Határtalan mai adásában egy-egy hírt hallhatnak a magyarországi, kárpátaljai, és erdélyi  reformátusok életéből.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A legkiválóbb diákok mérhették össze tudásukat különböző műveltségi területeken a Református Általános Iskolák Országos Tanulmányi Versenyén Debrecenben. A házigazda a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola volt. Tóth Emese riportja következik.

Október 29-én katonai temetőt avattak Taracközön az I. világháborúban elhunyt és a helyi temetőben végső nyugalomba helyezett katonák emlékére. A sírkert kialakítása hosszas előkészületeket igényelt, erről kérdeztük még Kárpátaljára érkezésekor Hangácsy Istvánt, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület vezetőjét. Riporter: Lőrinc Róbert.

A mezőpaniti Kovács Edith Bella a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hatodéves hallgatója, alig egy év múlva megkezdheti a gyülekezeti szolgálatot. Mit jelent egy leendő lelkipásztor számára a reformáció ünnepe? Erről beszélget Kovács Edith Bellával Mihály Noémi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...