2015.11.06. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Hazánk egyetlen olyan városa Debrecen, amely három keresztény egyházszervezet központja is. A római, a görög katolikus, valamint a református püspökök tartottak kerekasztal konferenciát, amelyen II. János Pál Pápa sok évvel ezelőtti látogatása során hangoztatott tanítás, az egységtörekvés állt a középpontban. A példaértékű találkozót a bibliából, János evangéliumából idézve jellemezték az egyházfők. Bosák Nándor, nyugalmazott püspök, a Deb-Nyíregyházi egyházmegye apostoli kormányzója összegezte a kerekasztal célját. Nemesszeghy Dániel összeállítása.
Október utolsó napjaiban vidékünkre látogatott Soltész Miklós államtitkár úr. Itt jártakor a kárpátaljai magyar politikai szervezetek vezetőivel, a történelmi egyház képviselőivel és Beregszász polgármesterével is találkozott. Október 30-dikai sajtótájékoztatójának első felét már hallhatják. Most az államtitkárúr osztja meg velünk gondolatait a találkozóval kapcsolatban, valamint a sajtó jelenlévő képviselőinek kérdéseire is válaszol.
2015. november 2-án, hétfőn, a Janovics Jenő Napok rendezvénysorozatról sajtótájékoztatót tartottak a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában. Szép Gyulával, az opera igazgatójával Csomos Éva-Zsuzsánna beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





