2015.11.16. Határtalan
A Határtalan mai adásában önkéntes munkatársunk Géresi Róbert püspökhelyettessel beszélget a reformáció lényegéről.
Diakóniai csendesnap volt a Csongrádi Református Egyházmegyében. Balogh Barnabás, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója elsősorban programjaikat mutatta be, és felhívta a figyelmet az év végi akciókra, például a kék vödör gyűjtésre, amely idéntől kiegészül pénzgyűjtéssel is. Vagyis az élelmiszerek mellett most már pénzt is adhatnak a felajánlók. Hegedűs Márk riportját hallják.
November 12-én mutatták be a Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között (I–III. kötet) című kiadványt, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán. A könyvbemutatón felszólaltak: a Kolozsvári Akadémiai Bizottság részéről Péntek János és Salat Levente, az MTA külső tagjai, és a kötet társszerkesztői, a kiadványt pedig méltatták: Uray Zoltán, az MTA külső tagja és Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója. A bemutatót követően, Péntek Jánossal Szabó Anita beszélgetett.
Dr. Misztort Inga, Moldvából, Pusztinából érkezett Beregszászba. A hölgy Kárpát-medence szerte, tart előadásokat a moldvai magyarokról. Egy ilyen előadás megbeszélése céljából érkezett Kárpátaljára is. Viszont a lelkesedésnek köszönhetően a programot kibővítették, így 2016 áprilisában egy egész csángó napot szerveznek majd a tervek szerint városunkban. A következőkben Misztort Ingával beszélgetünk…
A Barsi Református Egyházmegyében, Hontvarsányban, tartott reformációi istentisztelet után felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika az igehirdetővel, Géresi Róbert püspökhelyettessel beszélget a reformáció lényegéről.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





