2015.11.21. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában a kárpát-medencei református rádiók közös adásának elmúlt heti híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Dr. Misztort Inga, Moldvából, Pusztinából érkezett Beregszászba. A hölgy Kárpát-medence szerte, tart előadásokat a moldvai magyarokról. Egy ilyen előadás megbeszélése céljából érkezett Kárpátaljára is. Viszont a lelkesedésnek köszönhetően a programot kibővítették, így 2016 áprilisában egy egész csángó napot szerveznek majd a tervek szerint városunkban. A következőkben Misztort Ingával beszélgetünk…

November 12-én mutatták be a Magyar tudományosság Romániában 2002-2013 között (I-III. kötet) című kiadványt, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán. A könyvbemutatón felszólaltak: a Kolozsvári Akadémiai Bizottság részéről Péntek János és Salat Levente, az MTA külső tagjai, és a kötet társszerkesztői, a kiadványt pedig méltatták: Uray Zoltán, az MTA külső tagja és Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója. A bemutatót követően, Péntek Jánossal Szabó Anita beszélgetett.

2015. november 13-án Sütő Kálmán és Kecskés Béla, a kárpátaljai magyar irodalom kiemelkedő alkotói emlékére szavalóversenyt rendeztek a két költő szülőfalujában, Somban. A program a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK), a Somi Általános Iskola és a Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma közös projektje volt. A szavalóversenyre magyar tannyelvű általános iskolák diákjai méretettek meg három korcsoportban. Kollégánk a helyszínen járt és a szervezőket kérdezte…

November 5-én Maróthi György öröksége címmel egyházzenei konferenciát tartottak a Református Tanárképző karon, Kolozsváron. Dr. Miklós Erika, Az európai és protestáns orgonazene a XVIII. században címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, hogy mit jelentett és jelent napjainkban az orgonazene.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...