2015.11.22. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában ma Kárpátalja és Erdély híreiből készült összeállításunkat hallgathatja meg.
November 12-én a Rózsahölgyek Társasága két kis rózsafát és azok mellé egy-egy márványtáblácskát helyezett el a beregszászi Budapest parkban, a társaság megalakulásának második évfordulója alkalmából. A jövőbeni céljaik között szerepel, hogy minden évben elültetnek majd egy-egy kis rózsafácskát a város közterületein, melyeket Beregszászból származó ismert hölgyeknek ajánlanak. Az első két rózsát Fedák Sári és Horváth Anna tiszteletére ültették. A következőkben Mező Diannával, a társaság vezetőjével beszélgetünk, de előtte egy verset hallhatunk Birta Tamás előadásában.
November 5-én Maróthi György öröksége címmel egyházzenei konferenciát tartottak a Református Tanárképző karon, Kolozsváron. Dr. Péter Éva előadását követően, Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, a kórusuk történetéről, működéséről és a zene esztétikai mivoltáról tartott előadást.
1944. november 18-án indítják útnak a férfiak első gyalogos menetoszlopait a szolyvai gyűjtőhely felé. Ezzel vette kezdetét az úgynevezett „malenykij robot”, melynek több tízezer kárpátaljai férfi esett áldozatául. A sztálini terror Kárpátalja minden családját érintette valamilyen formában, emiatt szűkebb hazánk legtöbb településén zajlanak megemlékezések a következő napokban az elhurcoltak emlékére. A megemlékezések előtt egy körképet állítottunk össze, melyben megszólal Vitéz Pocsai Vince református lelkipásztor a magyar kultúra lovagja, Zubánics László az UMDSZ elnöke, történész, dr. Molnár D. Erzsébet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és a Lehocky Tivadar Intézet munkatársa és Kovács Irma a Somi Általános Iskola könyvtárosa.
Negyedik alkalommal szervezték meg Kolozsváron a közgazdász mini konferenciát, amely a fiatal erdélyi közgazdászok és egyetemisták őszi találkozója. A mini előadássorozat idei témája a kudarc volt. A főszervező, Kozma Dávid Gyula beszél a konferencia témaválasztásáról.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





