2015.11.23. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Idén is meghirdeti a Magyar Református Egyház a kék vödör akciót. Gilicze Rékával, a Szeretetszolgálat sajtószóvivőjével Tóth Éva beszélgetett.
November 16–19. között „Evezz a mélyre” hitmélyítő estéket szervezett a FRIGY. A négy este során az igehirdetés mellett közös dicsőítés, a négyérzék színház szolgálata és személyes bizonyságtételek gazdagították az estéket. És természetesen a szeretetvendégségről sem feledkeztek meg a szervezők. A hitmélyítő estéken Veres Péter gávai református lelkész végzett szolgálatot. A hét folyamán vele beszélgettünk.
Székelyföldön ma is élő hagyománynak számít a gyógynövények ismerete és ezek használata, amelyről nemrég dokumentumfilm is készült, Ha nem használ, nem is árt címmel, melyet szerdán este mutattak be Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A filmet Szabó Károly és Pakot Mónika szerzőpáros rendezte, akik összesen 19 udvarhelyszéki települést barangoltak be, és kerestek fel olyan személyeket, akik jól ismerik a gyógynövények rejtett erejét és titkát. A filmvetítést követően, a moziest főmeghívottjával, Czégényi Dóra etnobotanikussal beszélgettünk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





