2015.11.24. Határtalan
A Határtalan mai adásában Balázs Lilla vallástanár nyilatkozik a keresztyénüldözés témájában több felvidéki gyülekezetben szervezett előadássorozat kapcsán.
Pályaválasztási kiállítást rendezett Sárospatakon a Vay Miklós Református Szakképző Iskola. Az eseményt minden esztendőben megszervezik annak érdekében, hogy az érdeklődő diákoknak bemutassák a helyben oktatott szakmák teljes palettáját. Az eseményről először Fedor Mátyás igazgatóhelyettest kérdeztem.
A magyar kormány évek óta jelentős mértékben támogatja a kárpátaljai magyarságot. Kárpátalja érdekessége pedig az, hogy itt jó barátságban megférnek együtt magyarok, ukránok, ruszinok, románok és sorolhatnánk. Magyarország kormánya képviseletében nemrégiben nálunk járt Grezsa Istán a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa küldöttségével. A látogatás apropója az volt, hogy ukrán nemzetiségi iskolák számára játékcsomagokat hoztak ajándékba. Bátyú, Beregszász és Nagyszőlős néhány tanintézménye mellett a szórványba is ellátogattak. Az úttal kapcsolatban dr. Grezsa István miniszteri biztossal beszélgettünk, majd dr. Orosz Ildikóval a II. RFKMF és a KMPSZ elnökét kérdeztük a következő témában: a magyar, mint idegen nyelv az ukrán iskolákban…
A Kulturális Autonómia Tanács Nemzetpolitikai kerekasztal címmel egy olyan rendezvény-sorozatot indított, amely nemzeti létünk szempontjából releváns kérdéseket tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával jár körül. Meggyőződésük, hogy az egyes szakpolitikai kérdések megfogalmazásában, a megoldások keresésében szakemberek bevonása, az állításukra való odafigyelés elengedhetetlen. A November 20-ai alkalom témája a szórványoktatás volt. A szórványoktatás romániai helyzetéről Magyari Tivadar szociológussal Szegedi Csaba beszélget.
Hónapok óta a migránsválságról szólnak a híradások, ami a hétköznapi embert mindeddig kevésbé érdeklő témákat is felvet. A keresztyén embert a kialakult helyzet azért is feszíti, mivel hittestvérei legyilkolásáról szóló hírek abból a térségből is érkeznek, ahonnan a bevándorlók egy része Európába érkezik. A tisztábban látás, letisztultabb kép nyerése, és a nyilvánvalóan meglévő, de a médiában egyre halkuló keresztyénüldözés valóságának „megismerése” céljából több felvidéki gyülekezetben előadás volt meghallgatható. A következőkben a keresztyénüldözéssel foglalkozó előadások szervezőjével, Balázs Lilla vallástanárral felvidéki munkatársunk, Molnár István beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





