2015.11.27. Határtalan

A Határtalan mai adásában a kilencvenéves Gőbölös Irén néni Zalabáról beszél a 90 év tapasztalatról, örömeiről, fájdalmairól.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Svájci protestáns partnerei támogatásával a Magyar Református Szeretetszolgálat ismét meghirdeti pályázatát a gyülekezetek akadálymentesítésére. A programnak ez lesz a harmadik fordulója, de a cél változatlan: a különböző fogyatékkal élő hívek számára is elérhetővé tenni az egyházi közösségeket. A pályázatra jelentkező gyülekezetek e cél megvalósításához elsősorban szellemi támogatásra, szakmai segítségre, a jó gyakorlatok megosztására számíthatnak.  Oláh Ilona interjújából megtudhatják a részleteket a témáról.

Kolozsvár reformációja. November 23-án, hétfőn a Kolozsvár Társaság székhelyén a Várostörténeti sorozat keretén belül Sipos Gábor történész, egyetemi oktató Kolozsvár reformációja a 16. században címmel tartott előadást. Ezt követően kérdeztük az előadót. Riporter: Mihály Noémi.

Az Európai Nagycsaládos Konföderáció munkája sokak számára ismert világszerte. Egy ideje azonban hozzánk is közelebb került, hiszen már a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete is tagja ennek. Az egyesület igyekszik szervesen bekapcsolódni a munkába, mivel ugyanazon célokkal rendelkeznek: megőrizni a nagycsaládot és annak értékeit a világban. Mondics Kurmay Lívia, az egyesület elnökségi tagja nemrégiben részt vett két nemzetközi családügyi konferencián, előbb Prágában, majd az Egyesült Államokban. Tapasztalatiról és élményeiről Kurmay Ráti Szilvia kérdezte…

Özv. Gőbölös Lajosné, született Pető Irén a zalabai gyülekezet tagja. Az idén ősszel ünnepelte 90. születésnapját. A néni verseket is ír. Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk vele beszélget a 90 évről, s a néni saját versét is elmondja, mintegy jó tanácsként az ifjabb nemzedékek számára.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...