2015.11.29. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A magyar kormány évek óta jelentős mértékben támogatja a kárpátaljai magyarságot. Kárpátalja érdekessége pedig az, hogy itt jó barátságban megférnek együtt magyarok, ukránok, ruszinok, románok és sorolhatnánk. Magyarország kormánya képviseletében nemrégiben nálunk járt Grezsa Istán a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa küldöttségével. A látogatás apropója az volt, hogy ukrán nemzetiségi iskolák számára játékcsomagokat hoztak ajándékba. Bátyú, Beregszász és Nagyszőlős néhány tanintézménye mellett a szórványba is ellátogattak. Az úttal kapcsolatban dr. Grezsa István miniszteri biztossal beszélgettünk, majd dr. Orosz Ildikóval a II. RFKMF és a KMPSZ elnökét kérdeztük a következő témában: a magyar, mint idegen nyelv az ukrán iskolákban…

2015. november 20–21. között került sor a XIV. Bethlen Kata Diakóniai Napok rendezvényére, az idei téma „Az aktív időskor és a generációk közötti együttműködés jelentősége korunkban” volt. A rendezvény fő előadója dr. Imre Sándor gerontológus a volt, akivel kollégánk Szecsődi Árpád is beszélgetett.

November 13–15. között Szikra ifjúsági hétvégét szervezett a KRISZ Tóháti Alapszervezete a Balazséri Béthel Konferenciaközpontban. Az alkalmon több mint száz fiatal vett részt. Az evangelizáció szolgálatát Miklós István Boldizsár erdélyi ifjúsági lelkész végezte. A lelki programok mellett volt fórumbeszélgetés, táncház és különböző érdekes programok. A hétvége margóján Pataki Gáborral, a KRISZ alelnökével, a hétvége egyik szervezőjével beszélgettünk. Riporter: Nagy Gabriella.

Hónapok óta a migránsválságról szólnak a híradások, ami a hétköznapi embert mindeddig kevésbé érdeklő témákat is felvet. A keresztyén embert a kialakult helyzet azért is feszíti, mivel hittestvérei legyilkolásáról szóló hírek abból a térségből is érkeznek, ahonnan a bevándorlók egy része Európába érkezik. A tisztábban látás, letisztultabb kép nyerése, és a nyilvánvalóan meglévő, de a médiában egyre halkuló keresztyénüldözés valóságának „megismerése” céljából több felvidéki gyülekezetben előadás volt meghallgatható. A következőkben a keresztyénüldözéssel foglalkozó előadások szervezőjével, Balázs Lilla vallástanárral felvidéki munkatársunk, Molnár István beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...