2013.03.17. Világosság

2013. március 15., péntek

A Pátria rádióban március  17-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor témája Jézus első tanítványainak az elhívása. Ezen kívül szó lesz Vargaeštók Dávid hadnagynak, református lelkipásztornak az új szolgálati helyére való beiktatásáról, valamint bemutatásra kerül a szilicei gyülekezet. 

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jézus elhívja első tanítványait. Hogy miként reagáltak erre az általa kiválasztott személyek, arról Csiba Zoltán komáromi beosztott lelkipásztor szól a hallgatókhoz.

A hadnagyi rangot szerző Vargaeštók Dávid református lelkipásztor az idei évtől tábori lelkészként, valamint a Szlovák Köztársaság Fegyveres Testületei és Erői kötelékében működő Ökumenikus Lelkigondozói Szolgálat Központi Irodájának igazgatójaként folytatja szolgálatát. Hogy miért döntött így és mit jelent számára ez az új lehetőség,  az kiderül a vele készült beszélgetésből.

A „Gyülekezeteink“ című rovatban  az abaúj-tornai egyházmegyében lévő szilicei gyülekezet kerül bemutatásra André János lelkipásztor segítségével.

A műsorban ezen kívül  kiértékelésre kerül a bibliaismereti verseny is és elhangzanak a legújabb egyházi hírek is.  

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...