2015.12.03. Határtalan

A határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak Varga Róbert nagykovácsi lelkipásztorral, aki a Barsi Református Egyházmegye evangelizációján szolgált az egy évvel ezelőtt felszentelt nagykálnai református templomban.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Lévay József születésének 190. és halálának közelgő 100. évfordulója alkalmából nagyszabású programot szervez Miskolc négy intézménye – köztük a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A hároméves emlékprogram első eseményeként, megnyitották a Lévay-emlékkiállítást, valamint a Miskolci Értékek Kódexébe lefűzték Lévay József emléklapját. A rendezvényről Tóth Éva készített beszámolót.

A Refo500 egy olyan nemzetközi program, amelynek célja a reformáció 500 éves évfordulójára való figyelemfelhívás, az évforduló méltó megünneplésének előkészítése. A 2009-ben Hollandiából indult nemzetközi együttműködés mára az egész világot átszőve terjedt el. Szerda reggel a Babes-Bolyai Tudományegyetem is bekapcsolódott a projektbe, Herman Selderhuis a program főszervezője és Ioan Aurel Pop a BBTE rektora sajtótájékoztató keretében aláírta a csatlakozási szerződést. Ezt követően Péter Istvánt a Református Tanárképző és Zenepedagógiai Intézet vezetőjét kérdeztük. Riporter: Mihály Noémi.

A tél közeledtével egyre nő a rászorulók száma, szűkebb környezetünkben is. November végén a Lions Club Magyarországi Szövetségének képviselete több kamionnyi ruhaadománnyal érkezett Beregszászba. Az adományokat a beregszászi diakóniai osztályon keresztül juttatták el a rászorulókhoz. Kollégánk a helyszínen járt és a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzójával, István Zsolttal valamint Czidor Mihálylyal az első Nyíregyházi Lions Club leköszönő elnökével, a magyar Lions szövetség kárpátaljai referensével beszélgetett. Riporter: Birta Zoltán.

A Barsi Református Egyházmegyében, Nagykálnán tartatott az az egyházmegyei evangelizáció, ahol Varga Róbert nagykovácsi lelkész hirdette Isten igéjét a tékozló fiú történetéből az otthonmaradt fiúra koncentrálva. Az otthonmaradás, maga a témaválasztás, a mai élethelyzetekre applikálva, tiszteletes úr személyes otthonmaradása, a felvidéki látogatás, a pasaréti gyülekezetben telt 30 éves szolgálat –mind ez témája volt annak a beszélgetésnek, amelyet felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika rögzített Varga Róbert lelkipásztorral.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...