2015.12.07. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ha gyermekünk elmegy egy szórakozóhelyre, máris aggódni kezd az ember, hiszen egyre kevésbé érezzük biztonságosnak a bennünket körülvevő világot. Most egy olyan lelkésszel, teológiai tanárral beszélgetünk, aki számára ez az érzés régóta ismerős. Ivan Petterson Írországból érkezett Magyarországra a budapesti református teológia meghívására.

Fekete Ágnes az ír terrorizmus időszakáról is beszélgetett vele. Ivan Pettersont hallják Varga János tolmácsolásában.

A Kolozsváron december 20-áig látogatható Kontrasztkiállítás nyomvonalán szervezett a FIKE, vagyis a  Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület beszélgetéseket csütörtökönként a magyar konzulátus rendezvénytermében.  A Kontrasztkiállítás, amely a Magyarországi Református Egyház és a rendőrség közös projektje olyan témákat érint mint a családon belüli erőszak, gyermekvállalás, abortusz, függőségek, szabadság, házasság, válás. A Kontrasztbeszélgetésekről Dávid István FIKE-lelkészt kérdezzük. A riporter: Mihály Noémi.

Idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó, melynek a hagyományokhoz híven, idén is a magyarországi Földes nagyközség adott otthont. A kétévente megrendezett esemény keretében a magyarlakta vidékek legjobb vőfélyei találkoznak egymással és mutatják be vidékük legszebb lakodalmas hagyományait a nagyérdeműnek. Kollégánk, Fazekas Attila, is részt vett a programon, aki a szervezőkkel és résztvevőkkel is beszélgetett. Elsőként Jeneiné dr. Egri Izabellát, a község polgármesterasszonyát kérdezte…

A hajléktalanok, utcán élők ellátása a krízis időszakban, a leghidegebb hónapokban különösen fontos feladat. Debrecenben – több más szervezet mellett – a Nagytemplomi Református Egyházközség gondoskodik az otthontalanokról a Reménysugár Hajléktalanok Nappali Melegedőjében, amely már Éjjeli Menedékként is működik. A fűtött szoba, a vetett ágy, a tisztálkodási lehetőség és az étkezés mellett itt lelki gondozás, a hit kapaszkodója is várja a rászorulókat. Oláh Ilona beszélgető partnere Simon Judit, a Reménysugár vezetője. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...