2015.12.09. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország református híreiből válogattunk.
Kárpát-medencei imanapot tartottak advent második vasárnapján a Miskolc-Felsővárosi Református Templomban. Idén a Szerbiai Református Keresztyén Egyház nőszövetsége készítette el a segédanyagokat is tartalmazó imanapi füzetet. Az alkalmat a Kárpát-medencei nőszövetségi vezetők kezdeményezték 2005 júliusában megtartott találkozójukon. A Generális Konvent ülésének támogató határozata után 2006-ban tartották meg először. Azóta minden évben más-más Kárpát-medencei református egyházkerületért imádkozhatnak a gyülekezetek december első vasárnapján. Kulikné Farkas Tímea beosztott lelkipásztorral Tóth Éva beszélgetett.
Hetedik alkalommal szervezték meg idén a Kommunikációs Napokat a kolozsvári Babes-Bolyai tudományegyetem Kommunikáció szakos diákjai. A rendezvény nyitónapján Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Magyar színház igazgatója, Eladni a színházat címmel tartott előadást. A bemutató után Márton Krisztina Zsuzsa kérdezte az igazgató urat.
Nemrégiben Budafok-Tétény önkormányzatának képviselete egy rakomány ajándékkal érkezett Mezőkaszonyba. A gyűjtést a XXII. kerületi Fidelitas fiataljai kezdeményezték. Az összefogás keretében a község 67 óvodása részesült ajándékokban. Emellett az önkormányzat több számítógépet is felajánlott a községnek. Elsőként Szepesfalvy Annát, Budafok-Tétény alpolgármesterét és Tóth Sándort, Mezőkaszony polgármesterét hallják. Majd Szalipszki Endre beregszászi főkonzul és a KMKSz képviseletében Darcsi Karolina is köszöntőt mond.
Nyílt napot tartottak a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Ennek keretében az érdeklődők megismerkedhettek az intézmény által kínált képzésekkel, valamint a helyi diákélettel. Az esemény után Bódisz Attila beszélgetett dr. Füsti – Molnár Szilveszterrel, a teológia rektorával.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





