2015.12.13. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét kárpátaljai és erdélyi hírekből válogattunk.
December 5-én, ünnepélyes keretek között zajlott a Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepsége, melynek keretében az intézmény 44 diákjának szíve fölé tűzték ki a remény zöld szalagját. A jeles alkalom a beregszászi művelődési házban került megrendezésre, melyre a végzős liceisták már hetek óta készültek. A felkészülésről és a közös élményekről Dencs Enikő osztályfőnökkel, Lőrincz Róbert beszélgetett.
Új gyermekopera bemutatására készül a Kolozsvári Magyar Opera amelynek a címe Árgyélus királyfi. A gyerekeknek és szülőknek is jó szórakozást ígérő előadást első ízben szombaton tekinthették meg az érdeklődök. Az ősbemutató előtti sajtótájékoztatón Jankó Zsolt karmester hiánypótlónak nevezte a darabot, véleménye szerint a közönséget már gyerekkorába hozzá kell szoktatni az opera szeretetéhez. Szegedi Csaba összeállítása.
December negyedikén egy kiállítás megnyitójára került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében. A kiállítás keretében a Révész Imre Társaság hagyományosan megrendezett alkotótáborában elkészült munkákból láthatunk egy válogatást. A táborban idén 13 festőművész vett részt, akik 3-3 munkával képviseltették magukat. Az alkotótáborról és a társaság munkájáról, annak elnökét, Magyar Lászlót kérdeztük. Riporter: Nagy Gabriella.
Kerékgyártó Imola evangélikus lelkészt az adventi készülődésről kérdeztük. Gyermekkorában is kedves időszak volt a várakozásé, ennek kezdetét az jelezte, amikor édesanyja elővette a koszorúalapot és a díszeket. Bár szokásokat magával hozott Brassóból Kolozsvárra is, lényeges változást jelent a lelkészi szolgálat. Riporter Mihály Noémi.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





