2015.12.15. Határtalan

A Határtalan mai adásában Lévai Attila, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja nyilatkozik a Királyhelmecen megvalósult nemzetközi tudományos konferencia kapcsán.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Már csaknem négyszáz Nyilas Misi pakkot készítettek el a Szeged-Kálvin téri református gyülekezetben. Az ajándékokat Szeged mellett Hódmezővásárhelyen és Szabadkán osztják majd szét az arra rászoruló, nehéz körülmények között élő gyermekek között.

A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara évente több alkalommal is szervez tudományos konferenciát, de most először történt meg az, hogy ezt székhelyén kívül tette. November derekán a két napos nemzetközi tudományos konferenciáját Királyhelmecen tartotta az egyetem a „A vallási, az egyházi és a lelkipásztori identitás aktuális kérdései” címmel. A tudományos tanácskozás kapcsán Lévai Attilával, a Református Teológiai Kar dékánjával felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István beszélgetett.

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) december 11-én tartotta idei beszámoló közgyűlését. Melynek keretében Makuk János a Szeretetszolgálat elnöke megtartotta az éves beszámolóját. A közgyűlés után kollégánk a résztvevőkkel és meghívott vendégekkel értékelte az elmúlt egy évnyi munkát. Elsőként Ugron Imrével, a Szuverén Máltai Lovagrend Budapesti Nagykövetségének miniszter-tanácsosával beszélgetett… Riporter: Birta Zoltán.

Nemcsak hogy elkezdődött, hanem már derekasan folyik a Blythswood Karitatív Egyesület cipősdoboz akciója. A már 20 éve működő keresztyén egyesület a karácsonyi jótékonysági akcióból is több éve kiveszi a részét. Az anyagi és lelki ínségben élőket segítő Blythswood Egyesület PR-osával (közkapcsolati felelősével), Pál Nándorral Mihály Noémi beszélget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...