2013.03.18. Határtalan
Összeállításunkba Erdély, Kárpátalja és Magyarország híreiből válogattunk.
Mintegy 90 millió forintból újul meg a járóbeteg ellátó központ Makón. Mint rádiónknak Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója elmondta: nyílászárócserét, tetőszigetelés felújítást, hőszigetelést és csatorna rekonstrukciót hajtanak végre a romániai Lugossal közös uniós együttműködésben. Emellett a szív-és érrendszeri megbetegedések megelőzésére egy egészségfejlesztési program is indul. Martonosi János interjúját hallják.
A szatmári Prisma Fotóművészek Egyesülete a kolozsvári Tranzit Alapítvány támogatásával és a Kolozsvári Zsidó Hitközség partnerségével fotókiállítást szervezett BETH HAIM - az Élet Háza címmel, a kolozsvári Tranzit Ház emeleti termében (Malom/Bariţiu utca 16.). A kiállításról Alcazar Anna a Prisma Fotóművészek Egyesületének tagja mesél. Az interjút Deák Anita készítette.
Kárpátalján jelenleg négy református líceum működik, melyből három egyáltalán nem részesül állami finanszírozásban. A gimnáziumok közül a Nagyberegi Református Líceum a legidősebb, amit a Kárpátaljai Református Egyház 2003-ban nyitott meg, vagyis ebben az évben huszadik jubileumát ünnepli majd. A református egyház a líceumokkal való kapcsolat fenntartása érdekében idén januártól tanfelügyelőt alkalmaz. Bátori Ilonát, a KRE Jótékonysági Alapítványának tanfelügyelőjét Fábián Kata kérdezte.
Május eleje sok fiatal számára a rövid pihenőhétvége, ekkor szervezik meg a diáknapokat több városban, ekkor járnak a diákok majálisozni, a keresztyén fiatalok pedig ekkor járnak a Függőleges Keresztyén Ifjúsági Konferenciára. A 15. alkalommal megszervezett találkozóra ezúttal Tordán kerül sor, és a férfi és női identitás kérdését fogják boncolgatni. Berke Krisztina főszervező szerint nem csak annyit akarnak, hogy ez előadók megmondják a tutit, hanem tapasztalati úton is szeretnénk átadni neki ezt az élményt, hogy mi jelent megtalálni a helyed férfiként és nőként. Riporter: Kiss Gábor
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





