2015.12.25. Pátria rádió - Isten tenyerében - Az ötgyermekes család

A Pátria rádió december 25-én, 9.05 órakor jelentkező Az ötgyermekes család című műsorában beszélgetés hangzik el a Komáromban élő Süll házaspárral, Kingával és Tamással.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Komáromban élő lelkészházaspár, Süll Tamás és Kinga hét évig élnek gyermektelenül. Majd megérkezik hozzájuk az első, örökbefogadott gyermek, amelyet három saját követ, de az egyiket még a születése előtt elveszítik. A veszteség miatti fájdalom azonban megerősíti őket és a hiány pótlása miatt vágyat éreznek arra, hogy magukhoz vegyenek egy újabb gyermeket. Közben pedig már formálódik az anyaméhben egy kislány. Ezeket az életszakaszokat mutatja be Iski Ibolya műsora.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...