2015.12.22. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Szinte egyedülálló módon, az országban elsőként a varbói református gyülekezet kötött együttműködési megállapodást a rendőrséggel. Az egyházközség az adventi időszakban adományokat gyűjt, melyeket most a Partiumba visznek a testvérgyülekezetnek, illetve rászorulóknak. Emellett 5 esztendős a TIREK Katasztrófavédelmi Mentőcsoportja. Ezekről beszélgettem Gere Gáborral, a Varbói Református Egyházközség lelkipásztorával és Szternai Tamással, az egyházközség gondnokával, alezredessel, a sajószentpéteri rendőrőrs parancsnokával Kecskés Ákos.

Kovács Antal, a magyarországi Csátalja település polgármestere Kárpátalján járt nemrégiben. A látogatás apropója, hogy a községük önkormányzata és közalapítványa elindított egy gyűjtést, melynek köszönhetően egy millió forint értékben vásárolnak helyben élelmiszercsomagokat, melyeket több száz kárpátaljai idős emberhez illetve nehéz körülmények között élő családhoz juttatnak el karácsony alkalmából. A kezdeményezésről Birta Zoltán beszélgetett Kovács Antal polgármesterúrral…

Az idei év legutolsó beszélgetése a Györkös Mányi Albert Emlékházban Angi István zeneesztétával volt. A művész nagyon sok tére kiprobálta magát, zenélt, tanított és zenét is szerzet, ugyanakkor nagyon sok írása is megjelent. A már 82 éves zenész december 16-án osztotta meg az egybegyűltekkel az évek során összegyűjtött humoros emlékeit és hasznos tapasztalatait is. Ballok Zsuzsa Csilla összeállítása.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...