2015.12.30. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Az idén éppen 20 éves a debrecen-bánki református templom. Az intézmények létrehozásával megnőtt a gyülekezet tagjainak száma, olyannyira, hogy már nem férnek be az épületbe. Így szükségessé vált a templom bővítése. 100 négyzetméterrel lesz nagyobb, ebben lehetőség lesz különböző alkalmakat is rendezni. A beruházás 13-15 millió Ft-ba kerül, és várhatóan tavaszra elkészül. Erről hallhatják most következő beszélgetésünket.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben Karácsonyi Hangversenyt adott a nemzetközileg is elismert Munkácsi Fiúkórus december 26-án, szombaton. A program után Molnár János esperes-parókussal beszélgettünk…
Családi ünneplésről mindannyiunknak van tapasztalata, vajon milyen lehet egy másfajta családban ünnepelni? Ahol a szülők és gyermekek helyét a testvérek veszik át. Nem a vérszerinti testvérek, hanem a közösségi testvérek. A következő percekben Gábor Csillával beszélgetünk, aki a Babes Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára és szociális testvér.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





