2016.01.04. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Most egy kilencven és egy nyolcvannégy éves ember különleges barátságának lehetünk tanúi. Hanczár Istvánné, Zsizsi néniről és Balogh Miklósné, Éva néniről még a szomszédok is azt mondják: „itt jön a fehér és a fekete.” Ugyanis Éva néni fehér bottal jár, és a kilencven éves Zsizsi néni kíséri mindenhova. Fekete Ágnes Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban találkozott velük először.
Családi ünneplésről mindannyiunknak van tapasztalata, vajon milyen lehet egy másfajta családban ünnepelni? Ahol a szülők és gyermekek helyét a testvérek veszik át. Nem a vérszerinti testvérek, hanem a közösségi testvérek. A következő percekben Gábor Csillával beszélgetünk, aki a Babes Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára és szociális testvér.
Ismét elindult a KRÖDÉ azaz a Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év programja. A jelentkezés már hónapok óta folyik. Ám még január elejéig van lehetősége mindazon kárpátaljai fiataloknak a jelentkezésre, akik késztetést éreznek magukban arra, hogy egy önkéntes szolgálati évet töltsenek el külföldön. A programról a KRÖDÉ program irodavezetőjével, Doktor Viktóriával, Nagy Gabriella beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





