2016.01.05. Határtalan
A Határtalan mai adásában mikrofonunkkal a Fiatal Reformátusok Szövetsége által szervezett ifjúsági vezetőképzésre látogattunk.
Széphalmon tartott előadást Kerekes Barnabás. Az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, aki református iskolákban is tanít, egy nyelvi verseny vendége volt. Jászter Beáta beszélgetése következik.
Petőfi Sándor, a lánglelkű magyar költő, a szabadságharc mártírja 1823. január elsején született. A magyarlakta vidékek nagy részén az új év első napján egyben Petőfi születésnapjára is emlékeznek. Kárpátalja négy helyszínen őrzi a költő és forradalmár mementóját. Ungvár, Munkács és Beregszász mellett a badalói református templom falán is emléktábla jelzi a költő látogatásának helyét és idejét. Ezzel egybeforrva több évtizede emlékeznek meg a község lakosai január elsején a nemzeti összetartozás jegyében Petőfi Sándorról. Az idei megemlékezésről dr. Jakab Lajos helyi családorvossal beszélgettünk… Riporter: Nagy Gabriella.
A Fiatal Reformátusok Szövetsége ifjúsági vezetőképzést szervezett Felvidék keleti régiójában élő lelkészek, ifivezetők, gyermekekkel foglalkozó személyek számára. Az egynapos alkalmat követően a FIRESZ elnökével, Kiss Miklóssal, valamint Kerekes Szabolcs előadóval Molnár István beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





