2016.01.09. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában hallgassa meg Kárpátalja és Erdély híreiből készült összeállításunkat!

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Petőfi Sándor, a lánglelkű magyar költő, a szabadságharc mártírja 1823. január elsején született. A magyarlakta vidékek nagy részén az új év első napján egyben Petőfi születésnapjára is emlékeznek. Kárpátalja négy helyszínen őrzi a költő és forradalmár mementóját. Ungvár, Munkács és Beregszász mellett a badalói református templom falán is emléktábla jelzi a költő látogatásának helyét és idejét. Ezzel egybeforrva több évtizede emlékeznek meg a község lakosai január elsején a nemzeti összetartozás jegyében Petőfi Sándorról. Az idei megemlékezésről dr. Jakab Lajos helyi családorvossal beszélgettünk… Riporter: Nagy Gabriella.

Öt évvel ezelőtt kezdődött a Koncertek az orgonáért sorozat, amellyel a kolozsvári Kétágú templom immár 240 éves Michael Kestner orgonájának restaurálására gyűjtöttek. Az ötlet születéséről és a tisztes kort megért hangszerről Adorjáni Lászlóval, az Alsóvárosi Református Egyházközség lelkészével Mihály Noémi beszélget.

A Lídia Műhely már több éve megnyitotta kapuit itt, Beregszászban, a hitben épülni vágyó hölgyek és asszonyok előtt. A Műhely célja, hogy itt a nők egymás hite által, személyes beszélgetések, programok révén épüljenek, növekedjenek. A Lídia Műhely 2015-ös évi munkájáról, annak koordinátorát, Tihor Melindát kérdeztük… Riporter: Nagy Gabriella.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...