2016.01.11. Határtalan

Somorján a templom külső felújításáért hálaadó istentiszteletet tartottak, amelyen átadták a gyülekezet presbitériuma által alapított Templom őre címet Baráth Banjamin építési és szervezési gondnoknak. A Határtalan mai adásában Baráth Benjámin gondokkal, és a gyülekezet főgondnokával, Bucsuházy Istvánnal hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kelet-Ukrajnában zajló harcok, a behívók, az infláció és megélhetési problémák menekülésre kényszerítik a kárpátaljai magyarokat. Ma már nem csak a behívó elől, hanem a jobb élet reményében is elhagyják a vidéket az emberek. Beregszászon csaknem százötven orvos és ápoló mondott fel, és keresett külföldön munkát. Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka szerint azok mennek el, akikkel együtt lehetne építeni Isten országát. Szerinte békére, munkára és tisztességes bérre van szükség. Azt szorgalmazza, hogy egy mentőállomás és egy keresztyén kórház is épüljön Beregszászon – ehhez pedig segítséget kér, mert ahogy fogalmaz: nincs vesztegetni való idő. Hegedűs Márk összeállításában elsőként Nagy Béla kárpátaljai főgondnokot hallják.

Január elején Berekfürdőn találkoztak a Kárpát-medencei református médiumok képviselői. Ezen az eseményen vett részt Kiss Sándor újságíró is, a Reformátusok Lapjának munkatársa, akivel az újságról beszélgettünk. Riporter: Mihály Noémi.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hosszú ideje folytat már építő tevékenységet a történelmi Magyarország határain kívül is. Számtalan programmal igyekeznek könnyebbé tenni az ukrajnai és kárpátaljai lakosság életét, ezen belül a beregszászi lakosokét is. Gerevics Jánossal, a segélyszervezet ukrajnai referensével.

Úrvacsorával egybekötött istentiszteleten adtak hálát a külsejében megújult somorjai Árpád-kori református templomért. Az alkalmon György András lelkipásztor a „végvár üzen a bátorságról” szavak kíséretében átadta Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a somorjai egyházközség presbitériumának döntése alapján a Templom őre címet a közösség és nemzetépítő szolgálatáért, valamint a templom kicsinyített mását és annak szimbolikus kulcsát. Ugyanebben a megtiszteltetésben részesült a templom felújítását irányító Baráth Benjamin, a gyülekezet építési és szervezési gondnoka is. Vele és Bucsuházy István főgondnokkal felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...