Az ember melegségre vágyik – Sági Endre (ism.)

1. Hó-emberi üzenet

Hahó, itt fagyok!
Tetőtől talpig víz vagyok.
Építő szándék hózott létre,
havatott kezek, köszönet érte.
Lábas alatt főhet fejem,
szenesedett mindkét szemem,
de még mindig nem sült ki,
hogy a répám hány orrhossznyi.
Tiszta hideg vagyok s komoly,
hisz arcomra ráfagyott a mosoly.
A hó végén a létminimum alá süllyedek,
s akkor ismét hulla hóember leszek.

Korunkban két, egymással szorosan összefüggő folyamat zajlik. Egyfelől az éghajlati viszonyok gyors változásában megnyilvánuló globális felmelegedés, másrészt az emberek többségének lelkivilágában és kapcsolataiban lejátszódó globális elhidegülés. Ez utóbbi sajátos „hideg háború" következménye az előbbi „meleg". A kettő együtt és sajnos egy irányba hat: a globális pusztulás felé!

2. Egy ékszerész üzletében két jó barát gyönyörködött a drágakövekben. Megcsodálták sokféleségüket, csillogásukat, fénypompájukat. Ám az egyik kőnél megálltak, elcsodálkoztak. Úgy tűnt nekik, hogy az egy közönséges nagy kavics. Színtelen és fénytelen volt. - Hát ez meg hogy kerül ide? – kérdezték. Az ékszerész hallotta a kérdést és mosolygott. Ezt mondta az egyik férfinak: Vegye fel ezt a követ, és egy kis ideig tartsa a meleg tenyerében! Amikor később kinyitotta a kezét, pompás színekben ragyogott az a kő, ami előbb még fakó és fénytelen volt. - Hogy lehetséges ez? – kérdezték mindketten. A szakember elmagyarázta: Ennek az opálnak melegségre, egy meleg kézre van szüksége ahhoz, hogy megmutassa a fényét és a színeit. A felmelegedett kőben együtt van mindaz, amire az életnek szüksége van: víz, fény, levegő és melegség. Az így „kezelt" kőben gyullad ki csendesen, feltűnés nélkül a belsejében rejtőző fény.

Az emberlét mély titkait jelképezi az opál. Oly mindegy, hogy kik vagyunk: gazdagok, szegények, műveltek, tudatlanok, fiatalok, öregek, mindnyájunknak szükségünk van egy meleg kézre, érintésre, jó szóra, segítő mozdulatra, mert csak így tud felragyogni az életünk. Egy-egy csendes találkozásban előbátorodik a felszínes énünk mögül az igazi, s az élettelen „kavics-ember" életre támad a szeretet melegében, és különleges ember, „drágakő" lesz belőle.

3. Ha időt találnánk arra, hogy meghallgassuk a dolgok muzsikáját és a lények lélegzését; ha időt találnánk arra, hogy újra elsajátítsuk az egyszerű mozdulatokat és kirázzuk lelkünk minden szegletéből a megszokást; ha időt találnánk arra, hogy elcsodálkozzunk, meglepődjünk, megcsodáljuk mindazt, ami szép, ami igaz, ami jó körülöttünk, akkor, de csak akkor, talán megtudnánk, mit is jelent ÉLNI!