2016.01.12. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja és Erdély híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kárpátaljai Református Egyházkerület tulajdonába kerül az az óvoda, amelyet Hódmezővásárhely épít fel Mezőváriban. Erre azért van szükség, mert az adományozók így látják biztosítottnak, hogy az épületet óvodaként használják majd. A jelenlegi óvoda dohos, repedezettek a falai és képtelenség befűteni, hiába cseréltek rajta nyílászárókat a közelmúltban. Az előzetes becslések szerint a beruházáshoz szükséges százmillió forintot közadakozásból gyűjtik össze, több mint ötvenmillió már rendelkezésre is áll. Hegedűs Márk összeállítása.

Nemrégiben évértékelő interjút adott Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta a kárpátaljai magyar politikai szervezetek elmúlt évben tanúsított összefogásának eredményességét, a magyar kormány támogatását és szót ejtett a kárpátaljai fiatalok nagyarányú külföldi munkavállalásáról. A következőkben ezekről kérdeztük…

Füle Tamás már egy évtizede gondolt egy olyan portálra, ahol egyházi, a református egyházhoz kötődő hírek helyet kaphatnak, így jött létre a parokia.hu. Erről beszélgetett Füle Tamással Mihály Noémi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...