A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának január 17-ei ajánlata

A Pátria rádióban 2016. január 17-én, a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája Jézus, az élet kenyere. Szó lesz a nagymegyeri református templom felújításáról és a presbiteri tisztségről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jézus azt mondta magáról, hogy ő az élet kenyere. Aki hozzá jön, nem éhezik meg, és aki benne hisz, nem szomjazik meg soha.  A témáról Dócs Szilvia szomotori beosztott lelkipásztor elmélkedik.

230 éves a nagymegyeri református templom. A kilencvenes évek elején külsőleg megújult, a belsejét pár évvel ezelőtt hozták rendbe. Az elmúlt évben viszont ismét szükségessé vált a templom külső részének a teljes felújítása. A munkálatok befejezéséért 2015. december 13-án ünnepi istentiszteleten adták hálát. A templomépítés történetébe és az elvégzett munkák részleteibe Szabó András tiszteletbeli esperes, nagymegyeri lelkipásztor ad betekintést, valamint Madarász Ilona, a gyülekezet főgondnoka.

Hogyan alakult ki a presbiteri tisztség és ma miért fontos a szerepük a gyülekezetben? A presbiteri tisztségről tartott előadást több egyházmegyében Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke. Vele beszélgetünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...