2016.01.23. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra meghallgathatja az Antala Éva nagyölvedi lelkipásztorral készült beszélgetést, aki több mint 16 éves börtönmissziós szolgálatáért Raoul Wallenberg dij-ban részesült.
Szatmárcsekét és Badalót a Tisza és egy országhatár választja el egymástól, mégis a szomszédos községek egymás testvértelepülései. Január 17-én a badalói gyülekezet néhány tagja is ellátogatott Szatmárcsekébe, oda, ahol nemzeti imánk született Kölcsey tollából. A hideg vasárnapon a helyi református templomban emlékeztek meg a Magyar Kultúra Napjáról. Az ökumenikus istentisztelet keretében igét hirdetett Palánki Ferenc római katolikus, és dr. Fekete Károly református püspökök. Az ünnepség hangulatát fokozta Varnus Xavér orgonaművész játéka és a Debreceni Nagytemplom Kórusának szolgálata. A rendezvény részeként átadták a Kölcsey Társaság díját is, ezúttal Ágh István Kossuth-díjas költő, író részére. Előbb Csoma Zoltánt, Szatmárcseke polgármesterét, majd a díjazottat hallják… Riporter: Nagy Gabriella.
2016. január 18-án, hétfőn, az ökumenikus imahét keretében mutatták be Taizé, a közös út című könyvet. A kiadvány Roger testvér születésének 100., halálának 10., az ökumenikus szerzetescsalád megalapításának 75., valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója alkalmából jelent meg. Osváth Judittal, a könyv szerkesztőjével Csomos Éva-Zsuzsánna beszélgetett.
Az idén öten részesültek az elismerésben, amellyel a Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emmi díjazza azokat, akik a kisebbségben lévők méltóbb életéért dolgoznak, munkájukkal az előítéletek ellen küzdenek. Raoul Wallenberg-díjat kapott Antala Éva nagyölvedi lelkipásztor, a Szlovák Börtöntársaság ügyvezető igazgatója is, aki több mint 16 éve végez börtönmissziós szolgálatot. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélget vele.
2016. január 13-án, kedden az APSCO applikációt ismertették a Babeș– Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet sajtótájékoztatóján. Dr. Dégi László-Csaba, docens a kutatás kezdeteiről, a munka nehézségeiről beszélt, bemutatva az alkalmazás szükségességét. "„Romániában a daganatos betegek körében két betegből egy szorongásos és depressziós tünetekkel küzd, ez egy olyan fölösleges terhelés, ami nem jön, nem következik automatikusan a fiziológiai, élettani betegségből, helyzetből, ez egy olyanfajta plusz teher, amit oldani lehet, amire van megoldás.” Az APSCO az első olyan alkalmazás, amely a distressz-szint mérésére szolgál a daganatos betegek, hozzátartozók, illetve a szakemberek számára.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





