2016.01.26. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kendi Csabát, a Zempléni Református Egyházmegye esperese összegzi az elmúlt év jeles egyházmegyei eseményeit és az idei év terveit.
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én Kölcsey Ferenc munkásságát, és a himnusz születését ünnepeljük. Ezen a napon koszorúzással emlékeztek a híres nyelvújítóra Debrecenben a Kölcsey Központban. Bölcskei Gusztáv püspök, a DRHE rektora beszédében kiemelte a költő Debrecenhez fűződő különleges kapcsolatát. Nemesszeghy Dániel összeállítása:
Az Apáczai Líceum galériájában Kalagori nagy hegy alatt címmel nyílt kiállítás pénteken az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és az Apáczai Líceum Aranyecset Tehetségműhelye kezdeményezésére. A Testvéreink, a csángómagyarok című kétnapos rendezvény első momentuma volt ez, amelyet szombaton a csángó kérdéskörrel foglalkozó konferencia követ. A kiállításmegnyitón Tánczos Vilmos néprajzkutató mondott nyitóbeszédet, majd Petres László magyartanár, a gyűjtemény gondozója osztotta hat éves csángóföldi munkájának néhány élményét. A lujzikalagori Mokány Róza és a pusztinai Tímár Karina népdalokat, imát és balladát énekelt. Ebből hallunk részletet, majd Tímár Karinát kérdezzük.
Neves kárpátaljai festőművészek munkáiból nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a magyar kultúra napja alkalmából. Január 22-én nyitották meg a Garanyi József, Harangozó Miklós és Zicherman Sándor festményeit bemutató kiállítást, melynek felelőse Kovács László műgyűjtő. A szervezésért pedig a ProCultura Subcarpathica civil szervezet felelt, akik egyéb programmal is készültek az ünnepnap alkalmából. A megnyitót Szanyi Ketura szaxofon játéka és Bózsár Mária zongorakísérete színesítette. Riporter: Nagy Gabriella.
Január hónap folyamán nem csak a világi életben, vagy az üzleti szférában történnek meg a zárások, összegzések, hanem a gyülekezetek életében, de egy-egy egyházmegye életében is visszatekintenek, összegeznek, és természetesen már az új esztendő alkalmait is tervezni kezdik. Így van ez a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház legkeletibb gyülekezeteiben is és az azokat összefogó zempléni egyházmegyében. Ilyenkor évzáró gyűléseket tartanak, beszámolók, statisztikák készülnek, és születnek a tervek, elképzelések is. A múltról és a jövőről, az elmúlt évről és a 2016-os esztendőről a zempléni egyházmegye esperesét, Kendi Csabát felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár István kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





