2016.01.28. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorának mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Minden idők legnagyobb adományát, 11 millió Ft-ot sikerült összegyűjteni Debrecen város jótékonysági bálján, mellyel a kárpátaljai Salánk óvodabővítését célozták meg. A magyarlakta település óvodája túlterhelt, többen várólistán várják, hogy bekerülhessenek. Az adománnyal befejeződhet a nyár végére a munka, így a 100 fős óvoda 130-ra bővülne, hogy minden kisgyermeknek helyet tudjanak biztosítani. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: példaértékű összefogás jellemezte az adománygyűjtést a célok elérésében. A riporter Nemesszeghy Dániel.

A Komjáti Benedek Alapítvány segítségével, egy pályázaton keresztül nyílt lehetőség korábban arra, hogy néhány kárpátaljai tanintézmény oktatói egy elsősegélynyújtó és újraélesztési tanfolyamon vehessenek részt. Melynek folytatásaként, a már képzett oktatók saját diákjaik számára is átadhatják a késségeket, melyeket a tanfolyamon sajátítottak el. Ennek keretében a beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos középiskolában és a beregszászi Bethlen Gábor magyar gimnáziumban is megtartották az alapszintű elsősegélynyújtó és újraélesztési tanfolyamokat. Egyik alkalommal kollégánk a helyszínen járt. Riporter: Nagy Gabriella.

Az idén fennállásának 95 évét ünnepli az IKE ifjúsági keresztyén egyesület ennek kapcsán, Tussay Szilárdot a Kolozsvári Ifjúsági Keresztyén Egyesület ügyvezető igazgatóját kollégánk Szecsődi Árpad kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...