2016.02.03. Határtalan
Politizálhat-e a keresztény ember, illetve szabad-e közszereplővé válnia? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Gömöri Református Egyházmegye presbiterei a legutóbbi felnőttképző esten. Az előadást követően Demeter Zoltán lelkész, országgyűlési képviselő nyilatkozott munkatársunknak.
Református templomot épít az Avas Déli Református Egyházközség Miskolcon. A gyülekezeti házként is működő épület az avasi lakótelepen, a Szemere Szakközépiskola mellett kap majd helyet. A telek már megvan és a tervek is elkészültek. Március 13-án jótékonysági estet tartanak a Művészetek Házában, hogy adományokat gyűjtsenek az építkezéshez. Dandé Andrást, a gyülekezet lelkipásztorát Kojsza Péter kérdezte.
Az RMDSZ által idén indított kezdeményezésre, a Kolozsvári Református Kollégium X-A osztályos diákjai örökbe fogadták az egykoron magyar, napjainkban román, kolozsvári Nemzeti Színház és Opera épületét. Az egyedi kezdeményezésről a Református Kollégium Diákjait, Nagy Esztert, Füstös Pault, Filep Sándor Dávidot kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte.
A BOTIKA KRISZ alapszervezete ismét Újraélesztés hétvégét szervezett. A programra január 29. és 31. között került sor a Nagyberegi Református Líceum épületében. Az Újraélesztés hétvégék azzal a céllal jöttek létre, hogy azok a fiatalok, akik korábban már döntöttek Krisztus mellett, de az idő során eltávolodtak Tőle, hitükben megerősödjenek és így térjenek vissza a megszokott hétköznapjaikba. A hétvége fő előadója ifj, Csomós József volt, az esti evangelizációk során pedig Szanyi György vállalt szolgálatot. De sok egyéb mellett szolgált a KRISZ Együttes és egy fergeteges táncházra is sor került. A következőkben Margitics János KRISZ munkatársat hallják. Riporter: Nagy Gabriella.
A Gömöri Református Egyházmegyében rendszeresen megrendezésre kerülő presbiteri felnőttképző esteken ezúttal a keresztény ember politikai szerepvállalásáról esett szó. Azt est vendége Demeter Zoltán lelkész, országgyűlési képviselő beszélt az egyház és a politika viszonyáról. Az előadás után felvidéki önkéntes munkatársunk Mikos Tamás beszélgetett vele.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





