2016.02.05. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Újabb szeretetládát helyeztek el Szegeden az Ételt adok – Ételt kapok csoport tagjai. Az új doboz az evangélikus templom kerítésén található. Az első hasonló dobozt egy éve állították fel a rókusi katolikus templom kertjében. Mint rádiónknak Somi Béla, a kezdeményezést megvalósító civil csoport tagja elmondta: tartós élelmiszereket, pékárukat, zöldségeket, gyümölcsöket várnak a ládába, amelyből bárki vehet ki ételt, aki úgy érzi, szüksége van rá. Somi Bélát hallják.A riporter Hegedűs Márk.
Erdélyi Információs és Szociális Központ létrehozását tervezi a Telefonos Szeretetszolgálat. Ezzel a kezdeményezéssel vesznek részt a Román Kereskedelmi Bank börzéjén, amely a nyertes pályázónak felajánlott összeget megduplázza. Az ügy mellé állt a kolozsvári Koffer könyves kávézó, amely a Jótékonysági Napok sorozatát indította ezzel a projekttel, amelyről Sajó Norbert teológust, a Telefonos Szeretetszolgálat alapítóját kérdeztük. Riporter: Mihály Noémi.
A Tivadarfalvai Református Líceum 1995-ben nyitotta meg kapuit a diákok előtt. Az azóta eltelt két évtized során a tanáron töretlen lelkesedéssel és odaadással végezték és végzik ma is oktató-nevelő munkájukat. A 20 év tapasztalatairól, eredményekről és tervekről beszélgettünk Seres János esperessel, a líceum lelkészigazgatójával. Riporter: Birta Zoltán.
Az elmúlt két esztendőben több jelentős beruházás és fejlesztés történt a Sárospataki Református Teológiai Akadémián, most éppen egy fiúkollégium épül. Füsti- Molnár Szilveszterrel, a teológia rektorával Bódisz Attila beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





