2013.03.22. Határtalan
Összeállításunkban hallhat a a műholdas evangelizáció tapasztalatairól Királyhelmecen és arról is, hogy egyházunkban készült az idei Vakációs Bibliahét programja.
Eurorégiós konferencián találkoztak a magyar társintézmények, a temesvári, valamint az újvidéki egyetemek kommunikációs szakemberei a Szegedi Tudományegyetemen. Mint rádiónknak Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektor-helyettes elmondta: az eseményen áttekinttették az egyetemi kommunikáció helyzetét, elsősorban arra összpontosítva, hogy hogyan kell napjainkban kommunikálnia egy felsőoktatási intézménynek. Az tanácskozást követően a jubiláló egyetemi sajtóról nyílt kiállítás a rektori hivatalban. Martonosi János riportját hallják.
A királyhelmeci egyházközség – négy év elteltével – második alkalommal kapcsolódott be a németországi műholdas ProChrist evangelizációba. A nyolc estét kitevő programsorozatot ezúttal egyedül szervezték meg, de számoltak a környező településről érkezők és más felekezetű hívek érdeklődésére is. Felvidéki munkatársunk, Győrky Szilvia beszélgetését hallják Molnár István királyhelmeci lelkipásztorral.
A Vakációs Bibliahét program több mint két évtizede ismert a Kárpát-medencében, amelynek segítségével több száz gyülekezet szervez nyári napközis táborokat. Az idei tábori programot, a Vakációs Bibliahét programjait összefogó KOEN alapítvány felvidéki munkacsoportja készítette. Az ez évi tábori programról és a táborvezetők felkészülését segítő bemutató napokról Molnár Évát, a felvidéki munkacsoport koordinátorát Molnár István kérdezte.
Március 22-e minden évben a Víz Nemzetközi Világnapja, melyhez több országban és városban színes programok kapcsolódnak. Beregszászban 2012-ben rendezett először a Vodokanal Karpatvíz kft. a víz világnapjához kapcsolódó rendezvénysorozatot. A szervezet idén ismét programokkal szeretné felhívni a város lakóinak figyelmét a környezetvédelemre, s ezen belül Beregszász vizeinek tisztán tartására. A programról Obednyina Izabella, a beregszászi Vodokanal Karpatvíz kft. munkatársa számol be a rádióhallgatóknak. Fábián Kata riportját hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





