2016.02.11. Határtalan

A Határtalan mai adásában a házasság hete programsorozat keretén belül megvalósuló házastársi csendesnapról Kiss Miklós örösi lelkipásztort nyilatkozott önkéntes munkatársunknak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Megújul a tiszaföldvári belterületi református templom, a tetőszerkezet egy részének újjáépítése után jelenleg a belső mennyezetet restaurálják az 1815-ös presbiteri jegyzőkönyv alapján – közölte a helyi egyházközség lelkésze hangsúlyozva: az 1788-ban épült templom eddigi történetének legnagyobb volumenű felújítása zajlik ezekben a hónapokban. Szász Zoltán elmondta: a rekonstrukció során a templom visszakapja eredeti, kék színű kazettás mennyezetét. Hozzátette: a belső munkálatokat megelőzte az elmúlt évtizedekben nagymértékben károsodott tetőszerkezet tízméteres részének közelmúltban véget ért újjáépítése. Szász Zoltánnal Kecskés Ákos beszélgetett.

A Házasság Hete február 7-e és 14-e között zajlik világszerte. A rádió ez alkalomból erdélyi házaspárokat kérdezett kapcsolatukról és a rendezvény idei mottójáról. Zágoni Balázs íróval, a Koinónia kiadó igazgatójával Mihály Noémi beszélget.

Ez a hét világszerte a házasság körül forog. Kárpátalján is több kezdeményezés indult a házasok és a leendő házaspárok számára. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete különös hangsúlyt fektet a programra, hiszen az ő célközösségük a család és ennek elengedhetetlen alapja a házasság. Török Dénessel, az egyesület elnökével Lőrinc Róbert beszélgetett.

A házasság hetében négy kontinens több mint 20 országában szerveznek programokat, amelyek által a házasság fontosságára kívánják a figyelmet irányítani. Az idén február 7-től 14-ig terjedő napokban ugyancsak sok program, alkalom kerül megszervezésre egyházakon belül is az egész Kárpát-medencében. A házasságok megerősítését kívánják segíteni a felvidéki Örösben is, ahol február 13-án házastársi csendesnapot szerveznek, amelyre a Zempléni Egyházmegye más gyülekezeteiből is várják az érdeklődőket. A házaspároknak, jegyespároknak készített programról Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Kiss Miklós lelkipásztort, az alkalom szervezőjét.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...