2016.02.14. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójának központi témája a Házasság hete. Hallgassa meg Kárpátalja és Erdély híreiből készült összeállításunkat!
Az egyetemes házasság hete programhoz kapcsolódva a Borzsovai Református Gyülekezetben is immáron második alkalommal szervezik meg a Házasság hete címet viselő programot, melynek része hétfőtől csütörtökig egy-egy előadás, ahol a család, a férfi és női szerep, valamint a gyermekvállalás témái kerülnek terítékre. Majd a hét záró akkordjaként házasok báljára kerül sor. Az első előadás után Szanyi György borzsovai református lelkipásztorral beszélgettünk. Riporter: Nagy Gabriella.
A Házasság Hete február 7-e és 14-e között zajlik világszerte. Az Agnus Rádió ez alkalomból házaspárokat kérdezett kapcsolatukról és a rendezvény idei mottójáról. Feischmidt Máriával, rádiónk önkéntes munkatársával és férjével, Jánossal Mihály Noémi beszélget.
Ez a hét világszerte a házasság körül forog. Kárpátalján is több kezdeményezés indult a házasok és a leendő házaspárok számára. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete különös hangsúlyt fektet a programra, hiszen az ő célközösségük a család és ennek elengedhetetlen alapja a házasság. Török Dénessel, az egyesület elnökével Lőrinc Róbert beszélgetett.
A Házasság Hete február 7-e és 14-e között zajlik világszerte. Az Agnus Rádió ez alkalomból házaspárokat kérdezett kapcsolatukról és a rendezvény idei mottójáról. Zágoni Balázs íróval, a Koinónia kiadó igazgatójával Mihály Noémi beszélget.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





