2016.02.16. Határtalan
A Határtalan mai adásában Szomolai Tiborral, a Felvidéki saga című könyvének ipolypásztói bemutatója után rögzített beszélgetésünket hallgathatják meg.
Tavaly több új képzést is akkreditált a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, és a tervek között is szerepel továbbiak indítása is. Ezekről kérdeztük dr. Füsti-Molnár Szilvesztert az intézmény rektorát. Bódisz Attila összeállítása.
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozata januárban nem kapta meg az 5. osztály indításához szükséges engedélyt. Ennek kapcsán Székely Géza művészpedagógust, az iskola tanárát kérdezzük. Riporter Mihály Noémi.
Ismét karrier napot szerveztek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Február 11-én immáron negyedik alkalommal szervezett a főiskola saját diákja, végzősei számára karrier napot. Ahol a hallgatókat a legkülönfélébb témákban látták el hasznos tanácsokkal a továbbtanulást illetve a pályakezdést illetően. A programról a főiskola tanulmányi osztályának vezetője Buda Zsuzsanna nyilatkozott rádiónknak. Riporter: Nagy Gabriella.
Ipolypásztón, a CSEMADOK szervezésében író-olvasó találkozóra került sor, ahol Szomolai Tibor mutatta be Felvidéki saga című könyvét. A könyv a felvidéki magyarság életét mutatja be több generáción keresztül szőve a szálakat egybe. A könyvbemutató után Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk beszélgetett az íróval a megmaradás három alappilléréről, a hit, nemzeti öntudat és a család erejéről.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





