2016.02.19. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kiss Miklós, a Fiatal Reformátusok Szövetségnek elnöke osztja meg gondolatait az elmúlt év eseményeiről, az ifjúsági szervezet működéséről, valamint az idei terveikről.
„Hirdesd a gyógyító Igét!” ez volt a címe annak a konferenciának, amelynek keretében református gyógyítók: orvosok és lelkipásztorok találkoztak vasárnap Nyíregyházán. A Nyírségi Református Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület együttműködésében megvalósult program célja a gyógyítással foglalkozó református szakemberek közös identitásának erősítése. Kovács Zoltán összeállítása.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház több mint két évtizedes múlttal bíró ifjúsági szervezete a Fiatal Reformátusok Szövetsége, vagyis a FIRESZ. Az ifjúsági szervezet elsődleges célkitűzése, hogy a felvidéki gyerekek és fiatalok felé az evangéliumot hirdesse, valamint, hogy segítse a református gyülekezetek ilyen jellegű szolgálatait. Molnár István felvidéki munkatársunk a FIRESZ elnökét, Kiss Miklóst kérdezte az elmúlt évről, annak eseményeiről, valamint az idei terveikről.
Tisztújító közgyűlést tartott a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) február 13-án közel negyven delegált és KRISZ tag jelenlétében. A vezető tisztségeket betöltők névsorában nem történt változás. A KRISZ elnöke továbbra is Sipos József, alelnöke Pataki Gábor, titkára pedig Kiss Bertalan. A közgyűlésen többek között a már korábban elfogadott 2016-dik évi programról is szó esett, a korábbi év értékelése mellett. A részletekről Pataki Gábor, KRISZ alelnököt kérdeztük. Riporter: Nagy Gabriella.
Felavatták a Debreceni református Kollégium kápolnáját. Az egyetem csaknem teljes felújítása még 2015 szeptember elejére készült el, megújultak a termek, közösségi terek. Az intézménynek eddig nem volt kápolnája, a munkálatok alatt végül két egykori diákszobából alakították ki az új kápolnát az épület keleti szárnyában. A kormányzat által nyújtott mintegy 10 milliárd Ft-os támogatás felhasználása is tervszerűen alakul, a református kollégium kivitelezési munkálatai 70 százalékban már elkészültek. A TIREK püspöke, Fekete Károly hirdetett igét a kápolnaavató ünnepségen. Nemesszeghy Dániel összeállítása következik.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





