2016.02.21. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában Szomolai Tiborral, a Felvidéki saga című könyvének ipolypásztói bemutatója után rögzített beszélgetésünket hallgathatják meg újra.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ismét karrier napot szerveztek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Február 11-én immáron negyedik alkalommal szervezett a főiskola saját diákja, végzősei számára karrier napot. Ahol a hallgatókat a legkülönfélébb témákban látták el hasznos tanácsokkal a továbbtanulást illetve a pályakezdést illetően. A programról a főiskola tanulmányi osztályának vezetője Buda Zsuzsanna nyilatkozott rádiónknak. Riporter: Nagy Gabriella.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozata januárban nem kapta meg az 5. osztály indításához szükséges engedélyt. Ennek kapcsán Székely Géza művészpedagógust, az iskola tanárát kérdezzük. Riporter: Mihály Noémi.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület beregszászi központjában 560 család részesülhetett az elmúlt péntek délután a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége által gyűjtött élelmiszeradományból.  A szövetség a helyi Lions klubbal 2015 őszén kötött megállapodást, ennek értelmében pedig már korábban is érkezett ruhaadomány szintén Beregszászba. Kollégánk is kint járt az osztás helyszínén és elsőként István Zsolttal, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzójával beszélgetett. Riporter: Birta Zoltán.

Ipolypásztón, a Csemadok szervezésében író-olvasó találkozóra került sor, ahol Szomolai Tibor mutatta be Felvidéki saga című könyvét. A könyv a felvidéki magyarság életét mutatja be több generáción keresztül szőve a szálakat egybe.  A könyvbemutató után Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk beszélgetett az íróval a megmaradás három alappilléréről, a hit, nemzeti öntudat és a család erejéről.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...