2016.03.01. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Konferenciasorozatot indított a Református Pedagógiai Intézet a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából. Az intézet olyan szakértőket, pedagógusokat hívott meg előadóként a DRK Dóczy Gimnáziumának konferenciájára, akik a református nevelés, tanítás hagyományairól, és annak újjászületéséről is beszéltek. Az eseménynek közel 60 résztvevője volt. Az alkalom Fekete Károly, a TIREK püspökének áhítatával kezdődött. Nemesszeghy Dániel összeállítása.
Február 25 én hivatalosan is átadták a Kolozsvári Református Kollégium keretében működő szakiskola asztalos műhelyét. A következőkben Szecsődi Árpád kollégánk összeállításában a diákok közül megszólalnak Rusz Ibolya és Kis Levente, ezt követően énekel a kollégium vegyes kara valamint az összealítás végén az eseménnyel kapcsolatosan, kollégánk. Székely Árpád igazgatót kérdezte.
Szórványban oktató pedagógusok számára szerveztek konferenciát február 26 és 28 között. Az alkalom helyszínéül a beregszászi főiskola épületes szolgált. A három napos konferencián számos értékes előadással kívánták segíteni ezen pedagógusok munkáját. Kollégánk is a helyszínen járt, ahol Takács Máriával, a szórvány-program felelősével beszélgetett. Riporter: Nagy Gabriella.
Iskolatörténeti dokumentumok, tablók, könyvtári emlékek, vagy akár régi korok tanúinak visszaemlékezései kerülhetnek elő azon a pályázaton, amit Kárpát-medencei protestáns középiskolák diákjainak indított a Református Tehetséggondozó Alapítvány a Reformáció Emlékbizottság támogatásával. A „Rejtőzködő kincseink” kiírást már meghirdették, nyárig kutakodhatnak a fiatalok a fél évezredes hazai és határon túli magyar protestantizmus iskolatörténetében. A témáról Oláh Ilona készített interjút.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





