2016.03.04. Határtalan
A Határtalan mai adásában Magyarország, Kárpátalja és Erdély híreiből válogattunk.
Református gyógyítók, védőnők és lelkipásztorok találkoztak Nyíregyházán. A Nyírségi Református Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület együttműködésében megvalósult rendezvény célja a gyógyítással foglalkozó református szakemberek közös identitásának erősítése volt. A helyszínen Kovács Zoltán készített interjút.
Hitmélyítő estéket szerveztek a FRIGY-ben február 29. és március 3. között. Az alkalomnak a beregszászi főiskola díszterme adott otthont. Estéről estére szolgálatot vállalt a FRIGY-band és a konyhatündérek csapata, de a négyérzék színház és számos bizonyságtevő is hozzájárult az alkalmak meghittségéhez. Csütörtök este Maksai Attila, míg hétfőtől péntekig a Váci Baptista Gyülekezet lelkipásztora Meláth Attila hirdette az igét. Vele kollégánk, Lőrinc Róbert beszélgetett.
Kolozsváron Vasárnap marcius 6 án alternativ Istentiszteletre kerül sor a Bukgáriatelepi Református Egyházközségben, de hogy mit is rejt magában a szó mit jelent az, hogy alternativ Istentisztelet, erröl Szecsődi Árpád kolégánk Fehér Attilát a Bulgáriatelepi Református Egyházközség beosztott lelkipásztorát kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





