2016.03.15. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Luther Márton 1544-es Evangéliumát lapozgathatta az, aki ellátogatott nemrégiben a Móra Ferenc Múzeumba, Szabó András művészettörténész előadására. A Wittenbergben kiadott kiadvány Cranach-illusztrációkban gazdag, 30 fametszet lenyomatát tartalmazza. Lucas Cranach a reformáció korának egyik leghíresebb festője volt, bár a mai napig rejtély, pontosan hol tanulta ki a mesterséget. Szabó András elmondta, több felvetés is kering erről a művészettörténészek között: egyesek szerint szintén festő édesapjától leste el az ecsetvonásokat, míg mások szerint az alig néhány évvel idősebb Dürer mellett tanult. Balázs Alexandra riportja.
Március 15-dike nem múlhat el anélkül, hogy mellkasunkon kokárdával, szívünkben boldog emlékezéssel, ne gondolnánk azokra a márciusi ifjakra, akik az 1848-as forradalom élére álltak. Kárpát-medence szerte, magyarok millió együtt emlékeznek a győzelmes szabadságharcra, így van ez Kárpátalján is…
Az 1848 as forradalom Székelyföldhöz kötödő eseményekről Bartos Károlyt a Komollói Református Egyházközség lelkipásztorát kérdezte, kollégánk Szecsődi Árpád .
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





