2016.03.18. Határtalan

A Kárpátalja nincs egyedül program az idén is folytatódik a Felvidéken. A Határtalan mai műsorában önkéntes munkatársunk arra keresi a választ, hogy miért van ez így és milyen tartalommal folytatódik a program.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Csaknem 20 év után ismét megszervezte nemrégiben a Tiszántúli Református Egyházkerület a lelkésztalálkozót. A református lelkipásztor vagyok című eseményen megközelítőleg 350 lelkész vett részt. A cél az volt, hogy találkozzanak, segítsék egymást és a lelkész identitásukat erősítsék. A napokban a Tiszántúli Református Egyházkerület missziói bizottsága értékelte a találkozót.  Minderről szól most következő beszélgetésünk. A riporter Papp Beatrix.

Pozsonyi Református Egyházmegye és a Magyar Karitatív Tanács hosszú távú együttműködést kötött a Kárpátalja nincs egyedül program keretén belül. A pozsonyi egyházmegye már 2015-ben is segítő kezet nyújtott Kárpátaljának. Akkor született meg a Kárpátalja nincs egyedül szlogen is, illetve az is, hogy a segítségnyújtást tovább kell folytatni. Az eseményen részt vett Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Nagy László Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa, Szanyi György, a kárpátaljai Borzsova lelkipásztora, a Nagyberegi Református Líceum vallástanára is. A program sokrétű: ösztöndíj program indul a hátrányos helyzetű kárpátaljai diákok számára, használt, de jó állapotban lévő számítógépeket is terveznek adományozni a nagycsaládosoknak, fel akarják karolni a zenész tehetségeket is, de élelmiszert, gyermekruhát- és cipőt is gyűjtenek a hátrányos helyzetben lévők számára. A szeptemberi és októberi hónap folyamán indul a csallóközi orvosok missziója Kárpátaljára, akik gyógyszeradományokat is visznek magukkal. Az oktatási intézményeket pedig sportszerekkel szeretnék megajándékozni. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya riportja.

A szülők gyakran elviszik csemetéiket gyermek-istentiszteletre, de ők maguk nem mennek be a templomba. Inkább elintézik addig a bevásárlást, vagy beülnek a közeli kávézóba. Hogyan lehet bevonzani a családokat az istentiszteletre? A hagyományostól eltérő templomnyitogató istentiszteletet tartanak a kecskeméti reformátusok havonta egy alkalommal. Könnyed hangvétel, bábozás, sok-sok közös ének, de hogy mit keres Fruzsi kutya az istentiszteleten? Komádi Róbert, a Kecskeméti Református Egyházközség lelkipásztora válaszolt Fekete Zsuzsa kérdéseire.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...