2016.03.31. Határtalan

A Határtalan mai adásában az Alsómihályi Református Egyházközség kórustalálkozójáról készített összeállításunkat hallgathatják meg.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Tavaly több új képzést is akkreditált a Sárospataki Református Teológiai Akadémia. A tervek között továbbiak indítása is szerepel. Füsti-Molnár Szilveszter rektorral Bódisz Attila beszélgetett.

Nem sok teológus foglalkozott a testtel teológiai megközelítésben. Karol Wojtylát már pápává választása előtt foglalkoztatta a kérdés, a jelenleg hatezer oldalnyi tanulmány kétharmadát ő maga írta. II. János Pál pápaként pedig szerdai audienciái alkalmával beszél a test teológiájáról. A bölcsészhallgató Molnár Zsófia és az ökológia szakos mesteri hallgató Domokos Péter tavaly ősszel egy hétvégét szánt arra, hogy megismerje ezt a tanítást.

Április elsején, a néphagyomány szerint a bolondok napját ünnepeljük. Ilyenkor mindenki igyekszik néhány viccel, mókával, kis csínnyel vagy éppen átveréssel megtréfálni a környezetében élőket. De mit is ünneplünk bolondok napján? Az átlagtól eltérő, mondhatnánk, furcsa emberek, mindig is a társadalom részét képezték, viszont nem kirekesztettként, hanem a közösség megbecsült és szeretett tagjaiként. Erről beszélgettünk Kész Barnabással a Rákóczi Főiskola Történelem és Társadalomtudomány Tanszékének oktatójával, néprajzkuatató. Riporter: Kovács Elemér.

Az alsómihályi gyülekezet kórustalálkozójáról Molnar István készített összeállítást. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...